miért van az hogy ilyen nehéz. hogy mi? hát maga az élet. az ember tanul és küzd és eljut vhova v nem tanul és nem küzd és eljut vhova, v nem tenul és nem küzd és sehhova a büdös picsába nem jut el... ez egy dolog de én most nem erre gondoltam, hanem az élet egy teljesen másik jelenségére. amiért mindenkinek rohadsokat kell szenvednie hogy megtalálja és vagy sikerül vagy nem. és ezzel örökre elcseszheted az életedet ha rosszul választasz, rosszul döntesz. te irányítasz, de te kormányzol rossz irányba. próbálhacc kikecmeregni, lehet hogy összejön, lehet hogy nem. a legsúlyossabb dolog ami van az ember életében... az AZ..papapaaaam..papapapaaaam
a sejtelmes AZ amiről azt hiszed, hogy az, az, de igazábol nem, és nem csak hogy nem, de nagyon nem az, ami az igazi AZ. -most sokatt fogok azolni szoval aki könnyen elveszti a fonalat az nagyon koncentráljon, vagy mennyen a fenébe.- az elejen nem lényeg, egyik a másik után, mit számít, jönnek mennek a dolgok, változnak az emberek. de egy idő után, már kell, már meg kell találnod, és vége a játéknak, már nem szórakozol velük, hanem vadászol, keresel és megpróbálsz rálelni. . . akinek sikerül az piszok rohadt mázlista. te, te pedig aki szenvedsz és küzdesz és nem akarsz olyat, aminek hamar lejár a szabatossssága, hanem arra a kincsre próbálsz rálelni, ami olyan mint Atlantis, vagy Salamon kincse, Eldorádó, vagy a vén falábú félszemű kalóz eldugott és régnemlátott kincse. miért van, hogy tényleg baromi sokat kell szenvedned értre?? és mikor már megtaláltad, és óvod félted a széltől is véded, akkor lecsap a vihar, mindent és mindenkit felkavar és kifujja kezedböl, azt amit mindig örzöl, elgurul elvész a kristálgömb, és nem marad csak fatömb... és a kopott halott 
sivár lélekfoszlányok helyett tátongó zűr és ür tölti be tested minden rését, repedését, amelyek szilánkjai a szívedbe vésődve addig addig fúrják, vágják tépik harapják míg lassu fájdalmas halál nem lesz a végén. hol kihült tested mellet nem áll senki, nem temetne nem siratna nem ordítana hogy miért pont őt, hanem a halál csendes magányában, a keselyűk martalékakén, sorvadt tested hamu húsa élteti a dögöket kiknek oly mindegy hogy ma egy diák holnap egy festő, reggelire pék, ebédre ügyvéd, vacsorára pedig sportoló. . . pont ilyen ez az érzés mikor elveszted, és talán, talán ismétlem, talán azért bánsz másokkal ugy ahhogy mert ez, ez a seb, ez nem gyógyult be hanem mindíg és mindíg felszakad, és a mese átalakul, a szereplők elhomályosodnak, elvész a lényeg és már nem is marad más csak te és az ujra és ujra vérző sebed. . .
és keserűségedberoskadva, már talán nem is hiszel, nem remélsz, nemgondolod komolyan hogy még sikerülhet, még meg tudod tenni, még meglehet, haenm egyszerűen nézed ahhogy mások boldogságukban felhabzsolják mindazt ami neked nem adatott meg. . . és talán mikor megcsillan a napsugár, kopott orcádat már nem felébreszti, hanem iritálja hogy most miért, miért teszi ezt vélem, ha már tudod hogy míly rút lesz végem. . . talán kinevetnek, talán megaláznak, talán kutyául bánnak véled. . . de nem engedheted meg nekik azt a luxust hogy futni engeded a reményt, mert amíg az ember remél, addig nincs vége semminek, és ha felálsz, ha nem emészt el saját önsirató alantas viselkedésed, akkor sikerülhet. . . meg találhatod azt amit mindíg is kerestél, amire vágytál és ha az, tényleg AZ akkor sohasem veszíted el. . . mert akkor más is azt akarja amit te, és megtalálod AZt
remélheted csak, hogy egyszer végre neked is skierül, mit másokon oly irígykedve néztél, és féltél, rettegtél hogy neked nem jut már szelet a trotából, és kívántad volna más szeletét hogy ne halj éhen. . . de remélem észhez tértél, és igyekszel. . . AZért //Sohase mond hogy vége//
elővillant sötét, és mindeddig elleplezni próbált vénám amiért remélem nem haragszotok, és aki belelát ebbe a kusza tröténetbe. . . annak megérte elolvasni, aki pedig nem az próbáljon csak belegondolni, és kitalálni, hogy mi is igazából az AZ
meet u there
